Magunk mögött hagytuk a több szempontból is ellentmondásos 2008-at.
Kezdjük az új évet, amely azonban nem kecsegtet sok jóval. A világválság az agrárágazatot sem kíméli.
Folyamatosan számolni kell vele, mivel még nem tudunk minden negatív hatásáról. Valószínű,hogy a válság lesz a 2009-es év legmeghatározóbb tényezője az agráriumban is.
Pénzügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy kevesebb és drágább lesz a hitel, s ilyenkor a fizetőképesség a legfőbb prioritás. Rövidebb távon talán nem lesznek komolyabb gondok. Az MVH nagy ütemben kezdte el a támogatások kifizetését az elmúlt hónapban. Az
év végéig a SAPS mintegy 90%-át utalták ki.
Ezzel párhuzamosan a környezetvédelmi támogatások folyósítása is elkezdődött. Ebben a hónapban a „Top up” kifizetése és megtörténik. Agrárpénzügyi szakértők szerint megoldható lesz a tavaszi munkák finanszírozása ezekkel a támogatásokkal.
A nehezebb körülményekhez való sikeres alkalmazkodáshoz széleskörű összefogásra és együttműködésre lesz szükség. Ebben az agrárkormányzat és az agrárpiaci szereplők mellett fontos szerepe lehet az érdekképviseleti szervezeteknek, az Agrárkamarának, a terméktanácsoknak és a többi civil szervezetnek.
A politikai pártok azzal tehetnék a legtöbbet, ha a súlyos gazdasági-pénzügyi helyzetre tekintettel mielőbb megállapodnának egy hosszú távú agrárstratégiában. Szakértői anyagok már készültek és jelenleg is folyik ilyen műhelymunka. Ezek jó alapot jelenthetnek a politikai egyeztetéshez. Kívánatos lenne, hogy 2009-ben az agrárgazdaságról új törvény szülessen, amely az új kihívásokra megfelelő garanciális feltételeket határozna meg az agrárgazdaság fejlődéséhez.
A politikai pártok összefogására azonban a pillanatnyi kilátások sajnos nem kedvezőek. A legnagyobb ellenzéki párt képviselői – nyilvánvaló pártpolitikai érdekből – látványos kérdésinvázióval bombázták a kormányt a karácsonyi szünetben. Az agrárkormányzathoz 35 fideszes képviselő összesen 119 kérdést intézett. Ezek között még a selyemhernyó-tenyésztés ügye is szerepel, amelyet az agrárközvélemény semmiképpen nem sorol a legfontosabb és halaszthatatlan kérdések közé.
Persze komoly ügyek is vannak az agráriumban, amelyekről a politikai megegyezés szándékával kellene tárgyalni és főleg megállapodni.
Mi lesz például a magyar föld sorsa 2011 után?
Generális kérdés, hogy magyar tulajdonban marad-e a föld, vagy a külföldiek fogják felvásárolni? A nehéz helyzetben vergődő állattenyésztés és a veszteséges élelmiszer-ipari szakágazatok jövőjéről is meg kellene állapodni.
A válságos helyzetben lévő állattenyésztésen segítene az SPS 2009. évi bevezetése, amely javítaná az ágazat pozícióját.
Ez azonban az Alkotmánybíróság döntésétől függ és lehet, hogy a bírák ezt a szempontot talán nem is mérlegelik? Van tehát elég fontos kérdés, de ezek megoldására csak felelős politikai magatartás mellett van esély.
A karácsonyi kérdésözön még nem mutatja azt a komolyságot, amit a válság és a magyar agrárium nehéz helyzete igényelne. Pedig az is egy fontos szempont, hogy a gazdasági-pénzügyi válság ne torkolljon politikai legitimációs válságba. Reménykedjünk, hogy 2009 a megegyezés és az együttműködés éve lesz a magyar agrárgazdaságban.
Az előzmények után reménykedhetünk abban, hogy az élelmiszer-termelők és -láncok képviselői meg tudnak állapodni a magyar élelmiszerek arányának növelésében és az együtt működés korrekt pénzügyi feltételeiben. Ez a reményeink szerint sikeres egyezség generáló hatású lehet az együttműködések és összefogások szélesítésére, a versenyképességhez szükséges, kedvező agrárkohézió kialakulására.
34 hét 4 nap
35 hét 1 nap
35 hét 1 nap
43 hét 12 óra
45 hét 3 nap
45 hét 3 nap
45 hét 3 nap
1 év 26 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét