Mint már hírt adtunk róla az esztergomi képviselők előszeretettel támogatják az egyház különböző kéréseit, így került a képviselők elé az az előterjesztés, melyben több millió forinttal támogatnak templom felújításokat, karbantartásokat. Nem csak azokat, amelyek városképi jellegük miatt a nagyközönség szempontjából is támogatandóak lehetnek, hanem pl. belső világításkorszerűsítéseket is.
A múlt csütörtöki előterjesztésen felbuzdulva három Fideszes képviselő az alábbi módosító indítványt terjesztette elő. A képviselői előterjesztés természetesen megkapta a többségi támogatást. Így a megszavazott támogatások összege 7millió 750 ezer forint lett.
Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Képviselő Testület!
Mint ismeretes Polgármester Úr, valamint a Képviselő Társaink előtt is, az Esztergom – Szentgyörgymezői Plébániatemplom külső felújítása részben megtörtént a tavalyi évben. A felújítás anyagi fedezetét részben az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye, valamint Szentgyörgymező lakossága, hívő népének adományaiból finanszírozták. A felújítás akkor lenne befejezett, ha a templomhoz szorosan kapcsolódó sekrestye renoválása is megtörténne.
Tisztelettel kérjük Polgármester Urat, valamint Képviselő társainkat, hogy a Szentgyörgymező-i templom felújításának folytatásához 1.000.000.- Ft – azaz egymilló.-Ft támogatást, a 2008. évi költségvetés beruházási tartalékából biztosítson.
Esztergom, 2008.04.03.
Petróczy Gyula
városfejlesztési bizottság elnöke
Dr.Osvai László
egészségügyi bizottság elnöke
Eck Alajos
városüzemeltetési tanácsnok
34 hét 4 nap
35 hét 1 nap
35 hét 1 nap
43 hét 9 óra
45 hét 3 nap
45 hét 3 nap
45 hét 3 nap
1 év 26 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét