Részben fény derülhet a Virágos, Bartók utcák horribilis összegű felújítása csúszásának okára egy képviselő-testületi előterjesztésből.
Mint ismert Meggyes Tamás polgármester már egy éve készre jelentette kommunikációiban a fenti utcákat, miközben a lakók óriási gödrök között bukdácsolnak.
Egy testületi előterjesztésből kiderült, az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. és az Önkormányzat között a Széchenyi tér kivitelezésnek elvégzése után - amikor is kiváltásra került a Technikum ÉBTR transzformátorállomás és a Városház közben lévő ÉHTR transzformátorállomást összekötő 10 kV-os kábel - nem történt meg a tulajdonjog rendezése.
A Bartók, Budapest, Virágos utcák üzemeltetői hozzájárulását - a Városháza véleménye szerint jogellenesen - a Széchenyi tér közműhálózatának átadásához kötötte az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.
Az Önkormányzat az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. térítésmentes átvételére vonatkozó igényével, követelésével egyet nem értve, az áramszolgáltató ellen verseny-felügyeleti eljárást kezdeményezve bejelentést tett a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény alapján gazdasági erőfölénnyel visszaélés címén, de rákényszerült arra a döntésre, hogy - a jogi eljárások iránti jogát fenntartva - az Esztergom, Széchenyi téren átépített 10 és 0,4 kV-os kábeles hálózatot, térítésmentesen átadja az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. részére.
20 hét 17 óra
20 hét 4 nap
20 hét 4 nap
28 hét 3 nap
30 hét 6 nap
30 hét 6 nap
30 hét 6 nap
1 év 11 hét
1 év 12 hét
1 év 12 hét