Szemétrendelet aláírva
Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete az adósságrendezési eljárás augusztus eleji lezárása óta sem volt hajlandó módosítani azt a hulladékgazdálkodásról szóló rendeletét Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős fideszes államtitkára is megállapította, hogy az nem egyezik a hulladékgazdálkodási törvény ide vonatkozó paragrafusával, mely szerint mindenkinek annyit kell fizetni, amennyit szemetel.
Esztergomban a szemétdíj kiszámítása az előző városvezetés döntése miatt a mai napig jogszabályellenesen főre történik, ezért a július 26-án elfogadott rendeletmódosítás sem felel meg a jelenlegi magyar felsőbb szintű szabályozásnak. Az elmúlt hónapokban számtalan esetben kértem, hogy a testület könnyítsen az itt élők helyzetén és tegye lehetővé, hogy azok, akik szelektíven gyűjtenek, vagy komposztálnak, és így kevesebb hulladékot termeknek, kevesebbet is fizessenek.
A képviselő-testületnek – minden ellenkező híreszteléssel szemben eddig is megvolt az a joga, hogy kedvezményt adjon az időseknek, a nagycsaládosoknak valamint a rászorulóknak , most pedig amellett, hogy politikai játszóterüket erről a területről elhelyezhetik, végre a magyar jogrendnek megfelelő szabályozásról döntsenek.
A rendeletet aláírásom után azonnal elküldöm a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalnak, hogy tegye meg törvényességi észrevételét, így hivatalból is elindulhat az a folyamat, amelyet a választópolgárok a helyi népszavazási kérdések közé már felvettek. Ezzel demokratikus úton kikényszeríthetővé válik, hogy a fideszes többség végre törvénynek és jogszabályoknak megfelelő rendeletet alkosson, és az itt élők helyzetén könnyítsen.
Esztergom, 2012. január 4.
Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármestere
22 hét 2 nap
22 hét 6 nap
22 hét 6 nap
30 hét 5 nap
33 hét 1 nap
33 hét 1 nap
33 hét 1 nap
1 év 13 hét
1 év 14 hét
1 év 15 hét