Kövér László úr
az Országgyűlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
Az országgyűlés 2011. július 4-ei ülésnapján a délutáni órákban Tétényi Éva, Esztergom város polgármestere és kíséretében esztergomi polgárok látogattak az ország házába. Tétényi Éva a látogatás során arról tájékoztatott, hogy megítélése szerint vele és kísérőivel szemben a látogatás során a teremszolgálat szabályellenes és méltatlan módon járt el.
A polgármester asszonynak ugyanis érvényes karzatjegye volt. Ennek ellenére a teremszolgálat, ismeretlen okból, nem engedte, hogy Tétényi Éva, illetve kísérői belépjenek, illetve helyet foglaljanak a karzaton.
Tisztelt elnök Úr!
Megítélésem szerint a történteket nem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen amennyiben ez az esemény így történt, az méltatlan az országgyűlés szellemiségéhez, sőt megítélésem szerint az érvényben lévő szabályokkal is ellentétes.
Véleményem szerint az nem megengedhető, hogy bárkit is, aki szabályosan és hivatalosan látogatóként tartózkodik az ország házában, megakadályozzanak szabad mozgásában olyan területen, ahová hivatalosan belépési joga van.
A problémát csak súlyosbítja az a helyzet, ami Esztergom város polgármestere, a helyi Fidesz frakció és Meggyes Tamás volt polgármester, országgyűlési képviselő között kialakult. Ez azt a véleményt alakította ki polgármester asszonyban illetve a vele érkező esztergomi polgárokban, hogy ez az inzultus politikai indíttatásból történt.
Határozott véleményem, hogy ezt az ügyet ki kell vizsgálni. Így lehet ugyanis megőrizni a Ház tekintélyét és eloszlatni az ilyen ügyekben óhatatlanul felmerülő politikai felhangokat. Természetesen, ha azok valóban csupán vélt politikai okok. Ahhoz azonban, hogy ebben megnyugtató válaszokat kapjunk, az Ön segítségére van szükség.
Ezért kérem, hogy a fent leírt ügyet vizsgálja ki, és annak eredményéről tájékoztasson, mivel ezeket a válaszokat nem csak én, de Esztergom város és Komárom-Esztergom megye polgárai is várják.
Várom mielőbbi megtisztelő válaszát!
Budapest, 2011. július 5.
Tisztelettel:
Lukács Zoltán
országgyűlési képviselő
Hozzászólások
Na végre valami
Na végre valami kezdeményező hangok.
Vélhetően politikai indíttatású,és ez nagyon szomorú.És ez előbb utóbb nem csak esztergom(iak)ra lesz jellemző.
Lőttek a demokráciának?