Meggyesék nem mondták el telefonba, de lényegében azt csinálják, mint a kedves Fideszes képviselőtársuk Balázs József.
Balázs agyalágyult módon telefonon osztotta ki a gyöngyöspatai jelölttársát, arra nézvést, hogy mi is lesz itten, ha nem ő győz.
Meggyesék nem telefonálgattak, - na persze meg se fordult a fejében, hogy nem ő győz, mit fenyegessen- hanem szép csendben nem szavaznak meg semmit, hogy jó szarul nézzen ki a város, legyenek kátyúk, gazosodjanak a parkok, éhezzenek az intézmények, ne járjanak a buszok.
Neten lehet dönteni a közönségdíjról. A jelöltek közt van Balla András. http://kemma.hu/verseny/239#13959
Lap tetején bejelentkezés.
Utána Katt Balla András képére, majd a megjelenő ablakban jobb felső sarokban a nyilak mellett klikk a táblára, amin az 5-ös szám is van.
Óránként lehet szavazni. Gondolom nem kell magyarázni, hogy miért Ballának kell nyernie. :)
Most kezdtem csak bele, de finoman szólva is optimista 2020-ra 40000 fős várossal számolni. Huh.
Na a harmadánál vagyok. Van benne gépelési hiba, ír István-gimiről, gyermekjóléti szolgálatról, nem kis rész van a Wikipédiából kimásolva, és idéznék egy sort belőle:
"Egyházi ingatlanok (nem tudom megfejelni, tudni kellene, mi micsoda)"
Az eddigi 29 helyett 31 szavazókör lesz, a 14 egyéni körzet helyett 10, az azonos színű területeknek közös képviselőjük lesz. Pilisszentlélek megszűnt önálló körzet lenni, és visszatért a rend Kertvárosba, ahol eddig eléggé alulreprezentáltak voltak lakosságszám alapján - Ugyanis ott marad a 2 képviselő, csak az óvárosban csökken a számuk.
Amúgy a szavazókörök szinte teljesen megegyeznek a "történelmi városrészekkel", amiket pár éve alakítottak ki.
Olvasom a mai Demokratában a Meggyes interjút:
A MV híd átadása után (azaz az Orbán-kormány) EGYEDÜLÁLLÓ MÓDON hozzájárult egy város belső útjainak kialakításához.
Meggyes interjú kb 2 hete: Milyen aljasság, hogy csak 250 milliót nyertünk a Bánomi Áttörés 2-re, holott az országos főút (11) lesz, és állami feladat lenne a kiépítése, de legalábbis több pénzt kellett volna kapni.
Nagyon szépen meg lehet fogalmazni ugyanazt a dolgot kétféleképpen is, ugye?
Akkor most ezek szerint 2010-re nem egyedülálló, hogy belső utakra adnak pénzt? Most már rosszak, h csak ennyit adnak?
A város költségvetése a 7-szerese lett a 11(!!) évvel ezelőttinek.
Már csak azt kéne írni, hogy Meggyes előtt még 3,5-es floppy lemezek voltak, de mióta ő a polgármester már DVD-k meg Blu-ray-ek vannak, és 1,5 évente duplázódott meg a számítógépek sebessége.
Milliárdok mennek el értelmetlenül, amiből már testking PMI-001 Ab-s városnegyedet lehetett volna felépíteni, de nem. Pedig az passzolt volna a helyi gazdasági testking 70-647 életet elősegítő-világválságot megállító programba, idehozna egy 100 fős hivatalt, ami talán vonzana képzést testking 70-290, jogi könyvtárat, még több építkezést, nem is beszélve a presztízsről, meg arról, hogy talán a híradóba is bekerülnénk valami olyan hírrel, ami nem igazi botrány, vagy csak valami túllihegett testking 642-436 szar ál-botrány.
A vasárnap esti állapotánál sokkal jobban érzi magát Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala.
Paskai Lászlót vasárnap szállították kórházba. Azóta állapota jelentősen javult.
Esztergom és térsége az ország legfontosabb turisztikai desztinációi közé tartozik. A megalakuló TDM legfontosabb szakmai feladatai: a térség turisztikai versenyképességének javítása, a fejlesztések, a marketingmunka koordinálása, a szakmai oktatás elősegítése, a szakmai együttműködés ösztönzése, az egyes turisztikai szolgáltatások piacra vitelének elősegítése. A szervezet célja a fenntartható és összehangolt turizmusfejlesztés biztosítása, a térségben eltöltött vendégéjszakák, a tartózkodási id...
Operatív program KDOP - Közép-Dunántúli Operatív Program
Felhívás száma KDOP-2.2.1/A
Téma Turizmusfejlesztés
Altéma Turisztikai vonzerők fejlesztése
Eljárásrend Egyfordulós pályázat, standard értékelés
Kedvezményezett neve Esztergom Város Önkormányzata
Projekt címe "Szent város ez" Helyi TDMSZ létrehozása Esztergomban
Megvalósítás helyszíne Esztergom, Széchenyi tér 1.
Pályázat benyújtásának napja 2009.09.04
Támogatás megítélésének napja 2010.03.02
Megítélt támogatás összege (Ft) 43 962 000 Ft
Projekt összköltsége (Ft) 51 720 000 Ft
Támogatási arány (%) 85 %
Szerződés dátuma
Szerzódésben megítélt támogatás (Ft)
Szerzódésben elfogadott összktg. (Ft)
Projekt tervezett kezdése 2010.03.01
Projekt tervezett befejezése 2012.02.28
Kifizetett támogatás összege (Ft)
Projekt megvalósulásának ténye Megvalósult
Projekt megvalósulásának dátuma 2010.03.04
Kistérségi besorolás Nem hátrányos helyzetű kistérség (NHH)
Akciótervi idószak AT 2007-2008
Link
"Szent város ez"
Vajon mit fejlesztünk ezen a címen? Tovább építjük a Bazilikát?
Ez megint az elnyomatás része lehet.
Ez biztosan a "keresztény értékeket ért nemtelen támadások" része. Mint ahogy ezt testületi határozatban rögzítették.
Az évek alatt párszor már leírtam (itt is), hogy ennek a városnak nem értem miért nem első számú prioritása az AB idehozatala. Olcsó kifogás az AB-től is, hogy nincs épület. Szaros 100 embernek? A rádióban azt mondták, hogy ennyien vannak. Sajnos egyik oldalon sincs szándék.
Milliárdok mennek el értelmetlenül, amiből már Ab-s városnegyedet lehetett volna felépíteni, de nem. Pedig az passzolt volna a helyi gazdasági életet elősegítő-világválságot megállító programba, idehozna egy 100 fős hivatalt, ami talán vonzana képzést, jogi könyvtárat, még több építkezést, nem is beszélve a presztízsről, meg arról, hogy talán a híradóba is bekerülnénk valami olyan hírrel, ami nem igazi botrány, vagy csak valami túllihegett szar ál-botrány.
Nagy lehetőség lenne, mert kevés város van hasonló helyzetben, hogy országos intézmény székel ott. Mostanában már vészesen sokat hallani, hogy 89-ben csak a rendszerváltás hevében döntettek Egom mellett, meg nem ésszerű, Pestre kéne vinni a székhelyt. Most megint bedobták a köztudatba ezzel a népszavazási kezdeményezéssel.
Az viszont teljesen igaz, hogy ha a város nem veszi a kezébe a dolgok irányítását és nem szán rá pénzt/energiát, akkor nem fog ittmaradni az AB székhely még papíron sem. Olyan lesz, mint a Duna-Ipoly Nemzeti Park, vagy az "esztergomi" érsek. Semmi sem esztergomi a működésükben. Ezt a várost vagy faszán itthagyták, vagy ide se jöttek.
De amúgy szép tendencia rajzolódik ki, ha hozzávesszük, hogy főváros->megyeszékhely->járási székhely->város lettünk. De nem baj, kenyeret és cirkuszt a népnek. Hangosítást a kesztölci plébániának, meseparkot a szigetre, és alig várom az októbert, ahol is megígérik ugyanazokat az ígéreteket, amit 4 meg 8 éve is. Minden évben jól néznek ki papíron, meg is szavazzák, csak addig senkinek nem jut el az agya, hogy ezt az ígérethalmazt már olvasta korábban, és semmi nem történt. Áhh...
Tök igazad van, már rég meg lehetett volna csinálni. Vagy legalább annyit, hogy rendbetenni az épületet, és valami alkotóháznak, tudományos valaminek használhatta volna az AB.
De ehhez mondjuk tárgyalni kellett volna velük, ajánlatokat tenni.
De erre a mi polgármesterünk teljesen alkalmatlan.
Ő csak kinyilatkoztatni és utasítgatni tud.
Na ez a nem semmi.
Ez a link a begyöpösödött politikusi elmének, meg az idős korosztálynak biztos nem mond sokat, de legyen annyi elég, hogy ez a játékszoftver, amiről szó van többet fog segíteni Esztergom promótálásában, mint az összes utazáskiállítás, év legjobban komunikáló város-díj együttesen.
Ezt a csőlátású politikusok nemhogy elérni nem tudják, de szerintem a jelentőségét felfogni is nehezen.
Ezt a játéksorozatot a világon mindenhol ismerik, hamarosan jön a 3. része. Viszonyításképpen: Amikor pár éve a második rész kijött 24 óra alatt 125 millió amerikai dollárt hozott, és világszerte eladási rekordokat döntögetett. Xboxon félmilliárdan játszottak vele a megjelenésétől 2008-ig.
Nos ebben a játékban elneveztek rólunk egy várost "Ezhtergomot".
Ez persze nem abban segít, hogy Békéscsabán csináljon kedvet egy esztergomi látogatáshoz, hanem hogy pl Sacramento, Szentpétervár, Timbuktu és Kuala Lumpur is megismerje a nevünket, és külföldön se legyen ismeretlen a fiatalok körében a város.
Ma esti szemle:
Azt tudja valaki, hogy a bazilika előtt miféle oszlopokat tesznek le?
Olyasmi (különböző magasságú) fehér oszlopok, mint a párizsi királyi palota udvarán: http://www.planetware.com/i/photo/royal-palace-paris-f1014.jpg
Van valakinek valami látványterve?
A Bibliotheca Liszt F utcai oldalán erősen hullik a fal, de talán nem is csak a vakolat.
A mélygarázs rekordokat döntöget, hogy "csak" 215 szabad hely van benne, vagy lezárták a víz miatt az alsó szintet?
A Lidl-nél talán már kezdik az új híd meg az út építését, legalábbis el van kerítve rendesen.
A Gran Tourson dolgoztak valamit a 2 hét alatt, amíg fel volt állványozva, vagy az csak dísznek van?
A volt István épületén látni, hogy kezdik visszaépíteni a félkörívet, de egy sokkal kisebbet kezdtek el építeni, mint amilyen az eredeti volt. Ez ugye nem marad így, hanem az eredeti méretben készítik el a falakat, és ez valami belső folyosó egyik fala lesz?! Elég gázul fog kinézni így, meg a szimmetriának is adtunk egy pofont.
"2010-ben a Magyar Kongresszusi Iroda kiemelt figyelmet fordít új partnerei (például SYMA, OPUS 2010, New York Palota Rendezvényközpont, Expo Congress Hotel, Hilton Visegrád, Gotth’Art Hotel, Mária Valéria Hotel stb.) piaci bevezetésére a rendelkezésére álló marketingeszközök segítségével (internetes és média-megjelenések, sajtóanyagok, kiállítások, kiajánlások stb.)."
A 2010. december 31-ig befejeződő turisztikai kiemelt projektek
Esztergomi Bazilika környezetében levő pincerendszer megóvása és idegenforgalmi hasznosítása (Prímás Pince) Befejezés várható időpontja: 2010. február 28. VillyEsztergomWiki | 2009
Szólni kellene nekik, hogy nem kéne még a promócióval foglalkozni, esetleg majd ha felépül.
Képzeld el, decemberre elkezdenének tódulni a népek, aztán fagyoskodhatnának a placcon.
H1N1 vírusfertőzés miatt zárták be ma (november 11) délelőtt a lábatlani Arany János Általános Iskolát. Az intézményben az ÁNTSZ szakemberei tartottak helyszíni bejárást és a megbetegedett gyermekeket vizsgálva diagnosztizálták 5 tanulónál a vírust. A rendkívüli tanítási szünet az önkormányzattal egyeztetve november 23-ig tart.
Érdekes sztori, ma történt. Délben bementem a városba intézni a dolgaimat. Láttam, hogy állványozzák a Gran Tourst. Csináltam pár képet, és tovább is mentem a Lőrinc utcán. Már majdnem a Kis-Duna sétány sarkához értem, amikor hallom, hogy valaki kiabál utánam. Egy úriember szaladt utánam a Gran Tourstól munkás ruhában.
Uram, várjon!
Én?
Igen!
Kérdezi: Fotóművész vagyok-e.
Mondom nem, csak magamnak megörökítem, de miért kérdezi?
Hát azt szeretné tudni, hogy kampánycélra csináltam-e a képeket, mert ugye közelednek a választások.
Nem, csak magamnak fotóztam, de miért érdekli ennyire?
Hát csak szabad kérdezni, nem?
Nem is azt furcsállottam, hogy megkérdezte, hanem, hogy szaladt utánam 150 métert :) Nagyon fontos lehetett megtudni, hogy miért fotóztam. Amúgy a fotót tényleg magamnak csináltam minden hátsó szándék nélkül, hiszen 10 év múlva ez már kordokumentum lesz.
Egy óra múlva mentem hazafelé, akkor már nem volt ott senki a melósok közül, szóval pont kifogtam az érzékeny időpontot. Utoljára az István első Helles napján vontak így kérdőre, hogy kinek fotózok :)
Megyei Prima-díj
Megyei Prima-díj
Neten lehet dönteni a közönségdíjról. A jelöltek közt van Balla András.
http://kemma.hu/verseny/239#13959
Lap tetején bejelentkezés.
Utána Katt Balla András képére, majd a megjelenő ablakban jobb felső sarokban a nyilak mellett klikk a táblára, amin az 5-ös szám is van.
Óránként lehet szavazni. Gondolom nem kell magyarázni, hogy miért Ballának kell nyernie. :)
Villy
Kicsit hulla vagyok, csak
Kicsit hulla vagyok, csak pár képet tettem fel.
http://www.facebook.com/album.php?aid=79177&id=1575843429&l=c8fcd8ebfd
Aztán ezek a képek már szét is szaladtak a neten: kemma.hu, wikipédia :)
Meg kiraktam IMDB-re, hogy Esztergomban forgattak:
http://www.imdb.com/title/tt1714209/locations
Villy
Mai second unit
Mai second unit forgatás:
http://www.facebook.com/album.php?aid=79069&id=1575843429&l=67f9b5d9ce
Villy
Jó
Jó hír
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/08/harommilliardos_autoipari_fej...
Villy
Na ennek az adó bevétele
Na ennek az adó bevétele legalább már nem lesz elherdálva.
http://www.facebook.com/album
http://www.facebook.com/album.php?aid=77388&id=1575843429&l=2e6d953df5
Villy
Olvasnivaló
Egy éve van kint a honlapon, de nem emlékszem rá, hogy megírta volna a Hídlap, hogy elkészült az IVS.
http://www.esztergom.hu/wps/portal//fejlesztes?docid=CSAR-82WDVG
Most kezdtem csak bele, de finoman szólva is optimista 2020-ra 40000 fős várossal számolni. Huh.
Na a harmadánál vagyok. Van benne gépelési hiba, ír István-gimiről, gyermekjóléti szolgálatról, nem kis rész van a Wikipédiából kimásolva, és idéznék egy sort belőle:
"Egyházi ingatlanok (nem tudom megfejelni, tudni kellene, mi micsoda)"
Remek.
Villy
A Heti Hetesben megint
A Heti Hetesben megint Esztergomot hozták mint jó példát, hogyan kell megszabadulni a diktátortól.
http://www.youtube.com/watch?
http://www.youtube.com/watch?v=rAZrkc0_5WI
Villy
A fortepanos, régi
A fortepanos, régi képeket fel lehet tenni google térképre, amit találtam kitettem: http://fortemap.inda.hu/
Villy
Holnap Esztergomról lesz
Holnap Esztergomról lesz szó a Jam-ben (ATV)
Villy
Közelednek a választások,
Közelednek a választások, az esztergom.hu alapján összedobtam egy térképet, hogy hogy fognak kinézni a választási körzetek:
http://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=en&msa=0&msid=1055994528651010...
Az eddigi 29 helyett 31 szavazókör lesz, a 14 egyéni körzet helyett 10, az azonos színű területeknek közös képviselőjük lesz. Pilisszentlélek megszűnt önálló körzet lenni, és visszatért a rend Kertvárosba, ahol eddig eléggé alulreprezentáltak voltak lakosságszám alapján - Ugyanis ott marad a 2 képviselő, csak az óvárosban csökken a számuk.
Amúgy a szavazókörök szinte teljesen megegyeznek a "történelmi városrészekkel", amiket pár éve alakítottak ki.
Villy
Na ezt a programajánlót
Na ezt a programajánlót jól megkavartam.
http://egominfo.hu/node/1429
Nem az előadás napján 1900 ft a jegy, hanem a csoportos jegy annyi. csak utólag már nem tudom szerkeszteni.
Villy
http://ingatlan.net/magazin/2
http://ingatlan.net/magazin/2010/04/video-nincs-meg-a-helye-az-uj-komaro...
http://nol.hu/kult/20100407-mertekletessegtol_igazsagig
http://barikad.hu/node/50647 Éppenséggel nem vagyok egy Jobbik-szimpatizáns, de azt el kell ismerni, hogy nem csak pofáznak, hanem cselekszenek is :)
Villy
Bánomi Áttörés
Olvasom a mai Demokratában a Meggyes interjút:
A MV híd átadása után (azaz az Orbán-kormány) EGYEDÜLÁLLÓ MÓDON hozzájárult egy város belső útjainak kialakításához.
Meggyes interjú kb 2 hete: Milyen aljasság, hogy csak 250 milliót nyertünk a Bánomi Áttörés 2-re, holott az országos főút (11) lesz, és állami feladat lenne a kiépítése, de legalábbis több pénzt kellett volna kapni.
Nagyon szépen meg lehet fogalmazni ugyanazt a dolgot kétféleképpen is, ugye?
Akkor most ezek szerint 2010-re nem egyedülálló, hogy belső utakra adnak pénzt? Most már rosszak, h csak ennyit adnak?
Villy
Másik kedvencem: A város
Másik kedvencem:
A város költségvetése a 7-szerese lett a 11(!!) évvel ezelőttinek.
Már csak azt kéne írni, hogy Meggyes előtt még 3,5-es floppy lemezek voltak, de mióta ő a polgármester már DVD-k meg Blu-ray-ek vannak, és 1,5 évente duplázódott meg a számítógépek sebessége.
Villy
http://edktvf.zoldhatosag.hu/
http://edktvf.zoldhatosag.hu/kozerdeku/2010/4460_6.pdf
http://edktvf.zoldhatosag.hu/kozerdeku/2010/2076_6.pdf
http://edktvf.zoldhatosag.hu/kozerdeku/2010/2077_5.pdf
Villy
Kórházba került Paskai
Kórházba került Paskai László bíboros
http://www.origo.hu/itthon/20100314-korhazba-kerult-paskai-laszlo-biboro...
Villy
Milliárdok mennek el
Milliárdok mennek el értelmetlenül, amiből már testking PMI-001 Ab-s városnegyedet lehetett volna felépíteni, de nem. Pedig az passzolt volna a helyi gazdasági testking 70-647 életet elősegítő-világválságot megállító programba, idehozna egy 100 fős hivatalt, ami talán vonzana képzést testking 70-290, jogi könyvtárat, még több építkezést, nem is beszélve a presztízsről, meg arról, hogy talán a híradóba is bekerülnénk valami olyan hírrel, ami nem igazi botrány, vagy csak valami túllihegett testking 642-436 szar ál-botrány.
A vasárnap esti
A vasárnap esti állapotánál sokkal jobban érzi magát Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala.
Paskai Lászlót vasárnap szállították kórházba. Azóta állapota jelentősen javult.
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-339716
Villy
10 éves
10 éves interjú
http://www.mno.hu/portal/2337
Villy
Na ezt a nagy semmit
Na ezt a nagy semmit sikerült végrehajtania.
Csak közben elköltött vagy 100 milliárdot.
http://totalcar.hu/magazin/hi
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2010/03/09/megszunhet_a_suzuki_splash/
Villy
Esztergomi
Esztergomi támogatottak:
http://euter.nfu.hu/?link=18808
Villy
Ilyet nyertünk
Esztergom és térsége az ország legfontosabb turisztikai desztinációi közé tartozik. A megalakuló TDM legfontosabb szakmai feladatai: a térség turisztikai versenyképességének javítása, a fejlesztések, a marketingmunka koordinálása, a szakmai oktatás elősegítése, a szakmai együttműködés ösztönzése, az egyes turisztikai szolgáltatások piacra vitelének elősegítése. A szervezet célja a fenntartható és összehangolt turizmusfejlesztés biztosítása, a térségben eltöltött vendégéjszakák, a tartózkodási id...
Operatív program KDOP - Közép-Dunántúli Operatív Program
Felhívás száma KDOP-2.2.1/A
Téma Turizmusfejlesztés
Altéma Turisztikai vonzerők fejlesztése
Eljárásrend Egyfordulós pályázat, standard értékelés
Kedvezményezett neve Esztergom Város Önkormányzata
Projekt címe "Szent város ez" Helyi TDMSZ létrehozása Esztergomban
Megvalósítás helyszíne Esztergom, Széchenyi tér 1.
Pályázat benyújtásának napja 2009.09.04
Támogatás megítélésének napja 2010.03.02
Megítélt támogatás összege (Ft) 43 962 000 Ft
Projekt összköltsége (Ft) 51 720 000 Ft
Támogatási arány (%) 85 %
Szerződés dátuma
Szerzódésben megítélt támogatás (Ft)
Szerzódésben elfogadott összktg. (Ft)
Projekt tervezett kezdése 2010.03.01
Projekt tervezett befejezése 2012.02.28
Kifizetett támogatás összege (Ft)
Projekt megvalósulásának ténye Megvalósult
Projekt megvalósulásának dátuma 2010.03.04
Kistérségi besorolás Nem hátrányos helyzetű kistérség (NHH)
Akciótervi idószak AT 2007-2008
Link
Villy EsztergomWiki | 2009
"Szent város ez" Vajon mit
"Szent város ez"
Vajon mit fejlesztünk ezen a címen? Tovább építjük a Bazilikát?
Ez megint az elnyomatás része lehet.
Ez biztosan a "keresztény értékeket ért nemtelen támadások" része. Mint ahogy ezt testületi határozatban rögzítették.
Agyf@sz
Na békében eltöltött este után felmentem a netre, hogy megnézzem, hogy mi újság. Erre mit találok?
http://gondola.hu/hirek/126406
http://www.valasztas.hu/hu/ovb/hatarozatok/2010/2010-2965.html
Az évek alatt párszor már leírtam (itt is), hogy ennek a városnak nem értem miért nem első számú prioritása az AB idehozatala. Olcsó kifogás az AB-től is, hogy nincs épület. Szaros 100 embernek? A rádióban azt mondták, hogy ennyien vannak. Sajnos egyik oldalon sincs szándék.
Milliárdok mennek el értelmetlenül, amiből már Ab-s városnegyedet lehetett volna felépíteni, de nem. Pedig az passzolt volna a helyi gazdasági életet elősegítő-világválságot megállító programba, idehozna egy 100 fős hivatalt, ami talán vonzana képzést, jogi könyvtárat, még több építkezést, nem is beszélve a presztízsről, meg arról, hogy talán a híradóba is bekerülnénk valami olyan hírrel, ami nem igazi botrány, vagy csak valami túllihegett szar ál-botrány.
Nagy lehetőség lenne, mert kevés város van hasonló helyzetben, hogy országos intézmény székel ott. Mostanában már vészesen sokat hallani, hogy 89-ben csak a rendszerváltás hevében döntettek Egom mellett, meg nem ésszerű, Pestre kéne vinni a székhelyt. Most megint bedobták a köztudatba ezzel a népszavazási kezdeményezéssel.
Az viszont teljesen igaz, hogy ha a város nem veszi a kezébe a dolgok irányítását és nem szán rá pénzt/energiát, akkor nem fog ittmaradni az AB székhely még papíron sem. Olyan lesz, mint a Duna-Ipoly Nemzeti Park, vagy az "esztergomi" érsek. Semmi sem esztergomi a működésükben. Ezt a várost vagy faszán itthagyták, vagy ide se jöttek.
De amúgy szép tendencia rajzolódik ki, ha hozzávesszük, hogy főváros->megyeszékhely->járási székhely->város lettünk. De nem baj, kenyeret és cirkuszt a népnek. Hangosítást a kesztölci plébániának, meseparkot a szigetre, és alig várom az októbert, ahol is megígérik ugyanazokat az ígéreteket, amit 4 meg 8 éve is. Minden évben jól néznek ki papíron, meg is szavazzák, csak addig senkinek nem jut el az agya, hogy ezt az ígérethalmazt már olvasta korábban, és semmi nem történt. Áhh...
Villy EsztergomWiki | 2009
Tök igazad van, már rég
Tök igazad van, már rég meg lehetett volna csinálni. Vagy legalább annyit, hogy rendbetenni az épületet, és valami alkotóháznak, tudományos valaminek használhatta volna az AB.
De ehhez mondjuk tárgyalni kellett volna velük, ajánlatokat tenni.
De erre a mi polgármesterünk teljesen alkalmatlan.
Ő csak kinyilatkoztatni és utasítgatni tud.
Suzuki visszahívás:
Suzuki visszahívás: http://www.origo.hu/auto/20100301-suzuki-swift-visszahivas.html
Ez meg jó, elvileg az önkormányzat sajtóközleménye, de Kövért és társait reklámozza. Nem mint a helyi Fidesz, hanem mint az önkormányzat.
http://www.onkormanyzat.mti.hu/Pages/News.aspx?ni=4201&wo=esztergom
Villy EsztergomWiki | 2009
Szamárhegy, Búbánat,
Szamárhegy, Búbánat, Kerektó, Huta részletes műholdképe:
http://www.bing.com/maps/?v=2&cp=47.8086578009918~18.801755897178595&lvl...
Villy EsztergomWiki | 2009
http://www.stop.hu/articles/a
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=580403
Villy EsztergomWiki | 2009
http://www.napi.hu/default.as
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=429893&place=BOKS...
Villy EsztergomWiki | 2009
Na ez a nem semmi.
Na ez a nem semmi.
Ez a link a begyöpösödött politikusi elmének, meg az idős korosztálynak biztos nem mond sokat, de legyen annyi elég, hogy ez a játékszoftver, amiről szó van többet fog segíteni Esztergom promótálásában, mint az összes utazáskiállítás, év legjobban komunikáló város-díj együttesen.
Ezt a csőlátású politikusok nemhogy elérni nem tudják, de szerintem a jelentőségét felfogni is nehezen.
Ezt a játéksorozatot a világon mindenhol ismerik, hamarosan jön a 3. része. Viszonyításképpen: Amikor pár éve a második rész kijött 24 óra alatt 125 millió amerikai dollárt hozott, és világszerte eladási rekordokat döntögetett. Xboxon félmilliárdan játszottak vele a megjelenésétől 2008-ig.
Nos ebben a játékban elneveztek rólunk egy várost "Ezhtergomot".
Ez persze nem abban segít, hogy Békéscsabán csináljon kedvet egy esztergomi látogatáshoz, hanem hogy pl Sacramento, Szentpétervár, Timbuktu és Kuala Lumpur is megismerje a nevünket, és külföldön se legyen ismeretlen a fiatalok körében a város.
http://www.gamekapocs.hu/hir/17437/Halo:+Reach+hivatalos+oldal+az+atmosz...
Villy EsztergomWiki | 2009
http://www.youtube.com/watch?
http://www.youtube.com/watch?v=xuy1gj1wSQM&feature=player_embedded#
Villy EsztergomWiki | 2009
Ma este indult az utolsó
Ma este indult az utolsó vonat Esztergomból Füzitőre.
Az utolsó füttyszó utolsó fél perce
http://www.youtube.com/watch?v=pucSjO1otpo
Villy EsztergomWiki | 2009
Mióta a testületin
Mióta a testületin mondták, hogy digitalizálták az EVid újságokat azóta azokat olvasom. Ajánlom mindenkinek: http://vkesztergom.hu/docs/evid/evid.html
Villy EsztergomWiki | 2009
http://www.police.hu/friss/ko
http://www.police.hu/friss/kom_091203_03.html
Villy EsztergomWiki | 2009
Ez itt van 20
Ez itt van 20 km-re:
http://www.hirtv.hu/szines/?article_hid=298012
Villy EsztergomWiki | 2009
Ma esti szemle: Azt tudja
Ma esti szemle:
Azt tudja valaki, hogy a bazilika előtt miféle oszlopokat tesznek le?
Olyasmi (különböző magasságú) fehér oszlopok, mint a párizsi királyi palota udvarán:
http://www.planetware.com/i/photo/royal-palace-paris-f1014.jpg
Van valakinek valami látványterve?
A Bibliotheca Liszt F utcai oldalán erősen hullik a fal, de talán nem is csak a vakolat.
A mélygarázs rekordokat döntöget, hogy "csak" 215 szabad hely van benne, vagy lezárták a víz miatt az alsó szintet?
A Lidl-nél talán már kezdik az új híd meg az út építését, legalábbis el van kerítve rendesen.
A Gran Tourson dolgoztak valamit a 2 hét alatt, amíg fel volt állványozva, vagy az csak dísznek van?
A volt István épületén látni, hogy kezdik visszaépíteni a félkörívet, de egy sokkal kisebbet kezdtek el építeni, mint amilyen az eredeti volt. Ez ugye nem marad így, hanem az eredeti méretben készítik el a falakat, és ez valami belső folyosó egyik fala lesz?! Elég gázul fog kinézni így, meg a szimmetriának is adtunk egy pofont.
Villy EsztergomWiki | 2009
Ami a volt Istvánt illeti,
Ami a volt Istvánt illeti, vissza kell, hogy vonjam amit írtam, régen is volt az a 2*1 méternyi különbség a toronynál.
Villy EsztergomWiki | 2009
itthon.hu/szakmai-oldalak/mar
itthon.hu/szakmai-oldalak/marketingterv2010
"2010-ben a Magyar Kongresszusi Iroda kiemelt figyelmet fordít új partnerei (például SYMA, OPUS 2010, New York Palota Rendezvényközpont, Expo Congress Hotel, Hilton Visegrád, Gotth’Art Hotel, Mária Valéria Hotel stb.) piaci bevezetésére a rendelkezésére álló marketingeszközök segítségével (internetes és média-megjelenések, sajtóanyagok, kiállítások, kiajánlások stb.)."
A 2010. december 31-ig befejeződő turisztikai kiemelt projektek
Esztergomi Bazilika környezetében levő pincerendszer megóvása és idegenforgalmi hasznosítása (Prímás Pince) Befejezés várható időpontja: 2010. február 28.
Villy EsztergomWiki | 2009
Szólni kellene nekik, hogy
Szólni kellene nekik, hogy nem kéne még a promócióval foglalkozni, esetleg majd ha felépül.
Képzeld el, decemberre elkezdenének tódulni a népek, aztán fagyoskodhatnának a placcon.
http://nol.hu/gazdasag/europa
http://nol.hu/gazdasag/europa_szerte_kozel_negyedmillio_suzukit_hivnak_v...
http://www.police.hu/friss/kom_09112_02.html
Villy EsztergomWiki | 2009
http://videotar.mtv.hu/Videok
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/11/11/17/Budapesti_Regionalis_Hirado_...
Első hír. Jujj, én már azt hittem, hogy nincs pénze a városnak, és kiderült, hogy csak nem kaptak számlát. :))))))))))))))
Villy EsztergomWiki | 2009
A Kék Duna írja: H1N1
A Kék Duna írja:
H1N1 vírusfertőzés miatt zárták be ma (november 11) délelőtt a lábatlani Arany János Általános Iskolát. Az intézményben az ÁNTSZ szakemberei tartottak helyszíni bejárást és a megbetegedett gyermekeket vizsgálva diagnosztizálták 5 tanulónál a vírust. A rendkívüli tanítási szünet az önkormányzattal egyeztetve november 23-ig tart.
Villy EsztergomWiki | 2009
http://www.objektivhir.hu/dis
http://www.objektivhir.hu/display/hir.php?hirid=35581
Hajrá, tessék indulni és nyerni.
Teljesen komolyan mondom. Tessék felvetni az ehavi testületin.
Villy EsztergomWiki | 2009
Igazi Csemege
http://filmhiradok.nava.hu/search.php?q=esztergom
Villy EsztergomWiki | 2009
Gondolom Michael Palint
Gondolom Michael Palint ismeritek, a Monty Python tagja volt, és később a BBC-nek csinált rengeteg utazós műsort.
2007-ben készített egy 20 országot bemutató sorozatot, a címe New Europe. a 4. epizódban Esztergom is feltűnik.
Nem bíztatok senkit torrentezésre, de fent van torrenten :)
+
http://www.youtube.com/watch?v=XexoxoIIiOk
Villy EsztergomWiki | 2009
Pár random hír: Fél év
Pár random hír:
Fél év múlva készül el az új esztergomi hotel
http://www.kekduna.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=141210
HAFI
http://ipon.hu/hir/ifs_applications_bevezetes_a_hafi_industries_gepgyart...
Strigonium
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1259...
Villy EsztergomWiki | 2009
"Ön fotóművész?"