Tényleg kell még négy év?

Két évtized telt el azóta, hogy Magyarországon megtartották az első szabad választásokat. Ezeken bárki indulhatott, nem kellett attól tartania, hogy retorzió érheti. Olyan érték ez, melyre joggal lehetünk büszkék!
Eltelt húsz év. Lehet olyan hely Magyarországon, ahol újra mérlegelni kell, ki kire kívánja bízni ügyei intézését?
Tizenkettedik éve ugyanaz az ember vezeti városunkat, háromszor szavaztak neki bizalmat az esztergomiak. Újra és újra „még egy kis időt” kért, hogy most, a következő ciklusban aztán tényleg fejlődésnek indul a város, minden probléma megoldódik. Ez idő alatt négy kormány volt hivatalban, a külső körülmények állandóan változtak, ő maradt.

Tényleg kell még négy év, hogy végre bizonyítson?

Városunk kivételes adottságokkal rendelkezik mind természeti, mind gazdasági szempontból. Mégsem sikerült jól sáfárkodni az elődök által megteremtett lehetőségekkel.
Ha sorra vesszük a városi fenntartás alatt álló közterületeket, épületeket, a kép lesújtó. Az utak sok helyütt járhatatlanok, a járdák balesetveszélyesek, az iskolák, óvodák állapota siralmas. A lakótelepi zöldfelületek elhanyagoltsága botrányos.

Tényleg kell még négy év, hogy végre bizonyítson?

Városunk eladósodottsága a hazai élmezőnyben van, csak páran előznek meg bennünket. Annak ellenére sikerült 18 milliárd forintos mínuszt felhalmozni, hogy Esztergom rendelkezik az egyik legmagasabb iparűzési adóbevétellel. Miközben adósodtunk, soha nem látott mennyiségű pénz érkezett a városba. Kérdés, hogy hol látjuk ennek nyomait? Miben lett könnyebb az itt élők élete? Van-e szép polgármesteri hivataluk, ahol kulturált körülmények között lehet ügyet intézni? Nincs. Talán vannak szép, felújított iskoláink? Nincsenek. Akkor biztos szép parkjaink, közösségi tereink vannak, ahol könnyű kikapcsolódni, feltöltődni? Nincsenek. Van új buszpályaudvarunk? Nincs. Van új piacunk, ahol európai körülmények között tudunk vásárolni? Nincs. De biztosan van új könyvtárunk –, mely iskolavároshoz méltó –, ahol korosztálytól függetlenül mindenki szélesítheti a tudását? Nincs. Van helyette 18 milliárd forint adósság, amelyből 600.000 forint jut mindegy egyes esztergomi polgárra.
Csak eredmény nincs.

Tényleg kell még négy év, hogy végre bizonyítson?

De ne legyünk igazságtalanok, mert nem igaz, hogy semmi nem történt. Épült élményfürdő, amit csak állandó városi támogatással tudunk életben tartani. Épült médiabirodalom, mely csak a városvezetés véleményét közvetíti. Vannak közszolgáltatást végző cégeink - a térség legdrágább díjaival. Van mélygarázsunk, ami sosem térül meg, és nem is használják. Cserébe a belvárosban megszűnt a parkolás, ezzel is „segítve” a helyi vállalkozásokat.

Tényleg kell még négy év, hogy végre bizonyítson?

Természetesen egy ember nem elég egy város irányításához. Ehhez társak kellenek, akik legalábbis asszisztálnak a döntésekhez, még ha ők nincsenek is állandó reflektorfényben. Így amikor október 3-án újra választunk, gondosan mérlegeljük, hogy az eddigi egyéni képviselők mit tettek az adott körzetért. Épült-e mindenhol játszótér? – ahogy ígérték Felújították-e az iskolákat? - ahogy ígérték. Rendbe tették-e parkokat, zöldfelületeket? - ahogy ígérték.

Október 3-án igazából egy kérdésre kell választ adni:
Tényleg kell még négy év Meggyes Tamásnak és érdekkörének, hogy végre bizonyítsanak?

Hozzászólások

Na ne. Azalatt teljesen

Na ne. Azalatt teljesen tönkre megy a város.

egominfo.hu © | webmaster@egominfo.hu | Eddig 1598957 látogatója volt honlapunknak.