Az MSZP is üdvözli a független polgármesterjelölt indulását

Az MSZP Esztergom Városi Szervezete legutóbbi, jelöltállító taggyűlésén úgy döntött, hogy az önkormányzati választáson valamennyi választókörzetben indít szocialista jelöltet, valamint - természetesen - listát is állít.

Megítélésünk szerint a még regnáló képviselő-testület fideszes többsége súlyosan eladósította Esztergomot, elvtelenül és tervszerűtlenül vezette a várost. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy az őszi választásokon kizárólag olyan jelölteket támogassunk, akik saját szakterületükön már bizonyították rátermettségüket.

Esztergom jelenlegi polgármesterének, Meggyes Tamásnak az alkalmatlansága és kompromisszumképtelensége egyértelműen bebizonyosodott az elmúlt tizenegy év során. Úgy gondoljuk, ez idő alatt számtalanszor megcsillogtathatta volna vezetői képességeit, tanújelét adhatta volna a település polgárai iránti elkötelezettségnek, élhetőbbé tehette volna a várost az itt élők számára, ám mindezzel adós maradt.

Megelégedéssel nyugtázzuk tehát Tétényi Éva független polgármesterjelölt indulását. Hisszük – az eddigi munkássága alapján nem megalapozatlanul -, hogy birtokában van azon képességeknek, melyekkel egy jó városvezetőnek rendelkeznie kell. Örömmel fogadjuk, hogy Esztergom polgárai esélyt kapnak az újrakezdésre, egy helyi botrányokkal, felelőtlen költekezésekkel és ki nem használt lehetőségekkel teli évtized, a Meggyes-korszak lezárására.

Nyíri Attila
elnök

Hozzászólások

A kör bezárult. Jó, hogy

A kör bezárult. Jó, hogy nem indítanak a pártok ellenjelöltet.
Csak viccből: Az 1998-as választások eredménye:

Jelölt Párt Szavazatok száma Arány
dr. Könözsy László Független 1881 szavazat 17,86%
Szűcs György Közéleti Szövetség Esztergomért, FKGP, KDNP, MIÉP 1809 szavazat 17,18%
Simon Tibor Rudnay Egyesület 1499 szavazat 14,24%
Csernusné Láposi Elza MSZP 1422 szavazat 13,5%
Sipos Imre Fidesz 1375 szavazat 13,06%
dr. Etter Ödön Független 878 szavazat 8,34%
Haller Zoltán Együtt Esztergomért Egyesület 691 szavazat 6,56%
dr. Havas Miklós Független 529 szavazat 5,02%
Miavecz Jenő SZDSZ 446 szavazat 4,24%

9 Jelölt!

98-ban még a szocik is fél százalékot vertek a fideszre, most meg ez a "fideszes város".
Villy

Így nézve, ha akkor

Így nézve, ha akkor Haller, Miavecz, és Havas nem indul,akik abszolút esélytelenek voltak, az MSZP megnyerhette volna.
Lehet, hogy minden másképp alakul.
Na persze "ha" nem létezik.

"If onlys and justs were

"If onlys and justs were candies and nuts."
Villy

PS: http://barikad.hu/node/58423

Hoppáhoppáhoppá!!!!

Hoppáhoppáhoppá!!!! Emberek !helyzet van!
Csak nem az történt itten, hogy végre megjött a pártok esze?
Mindenki megfogadta a Nagyvezér tanácsát, és összefogtak?

Mert ha jól olvasom innen-onnan, akkor itten az a nagy büdös helyzet készül előállani, hogy csak két polgármester jelölt lesz, és a Fideszen kívül mindenki a a függetlent javasolja megválasztani.
Na ez érdekes lesz.
Mindenesetre megemelem a kalapom a pártok előtt. (Na persze ebből most a Fidesz kimarad)

egominfo.hu © | webmaster@egominfo.hu | Eddig 856466 látogatója volt honlapunknak.