Meggyes mentelmi ügyei

A parlamenti bekiabálós botrány okán soroljuk fel időrendben Meggyes Tamás mentelmi ügyeit.
A 7+2 ügyből álló lista megdöbbentő vádakat tartalmaz, amelyek eddig mindig a mentelmi jognak köszönhetően a semmibe vesztek.

2006 év

H1031 - egy gyorshajtási ügy került a Mentelmi bizottság elé, annak ellenére, hogy a szabálysértési ügyek a legritkább esetben jutnak el ebbe a fázisba, hisz a képviselők általában önként lemondanak mentelmi jogukról.

Meggyes Tamás azonban nem tett lemondó nyilatkozatot annak ellenére sem, hogy a hatóság ezt kérte tőle. Így kénytelen volt a Mentelmi bizottság megtárgyalni az ügyet.

A bizottság 6 igennel és 4 tartózkodással a mentelmi jog felfüggesztését javasolta.

A parlamenti határozathozatal előtt Meggyest jobb belátásra térítették és utólag - a Parlament döntése előtt - lemondott a mentelmi jogáról.

2008 év

H6850 - Horváth Mihály önkormányzati képviselő (MVMP) feljelentése alapján kérték ki rágalmazás miatt Meggyes mentelmi jogát.

Meggyes nem kevesebbet állított egy testületi ülésen, mint hogy Horváth összefüggésbe hozható házának és szolgálati autójának felgyújtásával, A helyi Hídlapnak, a TV2 Mokkának, a Heti Válasznak azt állította, hogy a felgyújtással vádolt vállalkozó Horváth nevében megkereste egy képviselőtársát és több milliót ajánlott fel számára a testület feloszlatásáért.

A Mentelmi bizottság kiemelte, hogy Meggyes ezen kijelentéseit nem védett parlamenti képviselőként, hanem polgármesterként tette, így a véleménnyilvánítási szabadság nem lenne alkalmazható. Ezen felül a kijelentések súlya is indolkolná azt, hogy Meggyes bíróság előtt tisztázza magát.

A bizottság 5 igennel, 2 nemmel és 2 tartózkodással a mentelmi jog felfüggesztését javasolta.

A Parlament azonban másképp döntött. Meggyest nem adták ki.

H6851 - Kovács Gábor a Polgári Esztergomért Egyesület elnöke jelentette fel Meggyest rágalmazás miatt.

Meggyes szerint Kovács részt vett egy megvesztegetésben, valamint - szerinte - azt híresztelte, hogy Meggyest megvesztegették.

A bizottság az előző ügynél is felhozott indokok alapján 5 igen és 4 nem szavazattal a mentelmi jog felfüggesztését javasolta.

A Parlament ebben az ügyben is másképp döntött. Nem adták ki Meggyes Tamást.

2010 év

H11796 - Dibusz Ferenc rendőr őrnagy becsületsértés miatt tett feljelentést.

Meggyes Tamás állításai szerint Dibusz az okmányiroda és a házasságkötő terem felújítása miatt indult eljárásban a vádlottnak a szabadulás előnyét helyezte kilátásba, ha terhelő vallomást tenne Meggyesre.

A bizottság két közszereplő vitájaként értelmezte ezen kijelentéseket, de kiemelte: bár a feljelentő közszereplőnek minősül, mégis becsülete megvédése egyensúlytalan helyzetben van egy országgyűlési képviselővel szemben. Megjegyezték: az országgyűlési képviselőknek már ebből is adódóan tartózkodniuk kellene a becsületet sértő kijelentésektől és nyilatkozatoktól.

A bizottság 4 nem és 4 tartózkodással a mentelmi jog felfüggesztését nem javasolta.

A Parlament magáévá tette a bizottság álláspontját.

H11797 - Kovács Géza becsületsértés miatt jelentette fel Meggyes Tamást.

Meggyes az Echo TV adásban III/III-as spiclinek nevezte Kovácsot.

A mentelmi jogot fenntartását javasolták, az előző ügynél is felsorolt indokok alapján. A Parlament ismét megvédte Meggyest.

H11798 - Horváth Mihály ismételten feljelentette Meggyest rágalmazás miatt.

Meggyes a saját maga támogatására szervezett "szimpátia tüntetésen" a következő kijelentéseket tette:

Horváth összefüggésbe hozható háza és szolgálati autója felgyújtásával, sőt erre 10 millió forintot is adott. Meggyes szerint Horváth egy képviselő megvesztegetése mellett állt, szavazatokat próbált vásárolni. Ezen felül Meggyes azt is állította, hogy Horváth korábbi nyomozások iratait próbálta ellopatni a nyomozóhatóságoktól, valamint az ellene tervezett állítólagos géppisztolyos merénylet egyik szervezője volt.

Akiknek ismerősek ezek a kijelentések, azok jól emlékeznek. Meggyest 2008-ban már kikérték emiatt. Akkor a bizottság még a felfüggesztést javasolta.

A bizottság tagjai kifejtették, hogy Meggyes ezen állításait polgármesterként tette, így erre nem vonatkozna a mentelmi jog nyújtotta védelem, ezt kiegészítették az előző két ügynél tett megállapításokkal.

Most 4 nem és 4 tartózkodással a mentelmi jog fenntartása mellett döntöttek. A Parlament sem változtatott ezen.

Mint az eddigi leírásokból is látható, elég fajsúlyos kijelentések alapján történtek az eddigi kikérések. A Parlamentet és a Törvényesség Pártját mindez nem hatotta meg, Meggyes mentelmi jogát minden alkalommal fenntartották.

A nagy Nemzeti Együttműködés kormányának Mentelmi bizottsága sem maradt azonban munka nélkül.

H605 - Dr. Csomor Sándor Esztergom jog szerinti jegyzője tett feljelentést - a bizottság határozati javaslatában szereplő leírással ellentétben - ismeretlen tettes ellen rágalmazás miatt.

A feljelentés tárgyában egy időszaki kiadványban szereplő - szerző megjelölés nélküli, névtelenül publikált - cikk állt, mely szerint "Csomor megtévesztette a bíróságot".

Meggyes a bizottságnak írott levelében azt állította, hogy ez a feljelentés is része az ellene folyó politikai támadásnak. Ezzel megtévesztette a bizottságot és ezen keresztül a Parlamentet is.

Az ügy pikantériája, hogy az újságot kiadó Knapp János Pál fideszes esztergomi alpolgármester terhelő vallomása alapján lett Meggyes Tamás az ügy gyanusítottja.

Elgondolkodtató, hogy ki is indított és ki ellen politikai támadást, ezen tények ismeretében!

A bizottság és a Parlament fenntartotta Meggyes mentelmi jogát. Ez azonban ebben az esetben szinte mindegy is, hiszen dr. Csomor Sándor jegyző hivatalos személynek minősül, így az őt ért rágalmazást közvádra kell üldözni, tehát az ügyészségnek kell átvenni az ügyet, így közvádas bűncselekményként fog elméletileg újra indulni az eljárás.

A Fidesz eddigi kommunikációja szerint azonban a közvádas ügyekre nem vonatkozik a mentelmi jog. Majd meglátjuk!

Meggyes mentelmi ügyeinek krónikája azonban nem ér itt véget, igaz alig néhány hete állt fel az új Parlament, máris újabb két - szintén magánvádas - mentelmi ügy érkezett a Mentelmi bizottsághoz. Ezekről jelenleg nem rendelkezünk bővebb információkkal.

A kronológia forrása: Esztergom Másképp blog

Hozzászólások

Vajon meddig lehet ezt

Vajon meddig lehet ezt csinálni, Esztergom és az emberek rovására?!
Jó lenne ha itt helyben a pártok nem indítanának polgármester jelöltet, hanem tudnák
támogatni a jelenlegi polgármesterrel szemben induló hölgy polgármester jelöltet.
Az sem lenne rossz, ha a képviselői helyek is megoszlanának.

egominfo.hu © | webmaster@egominfo.hu | Eddig 856471 látogatója volt honlapunknak.