Közlemény

A Magyar Szocialista Párt Esztergom Térségi Szervezete felháborodását fejezi ki amiatt, hogy Meggyes Tamás, Esztergom városának fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő – miként a Magyar Hírlapban megjelentekből kiderült - elképzelhetőnek tartja, hogy a háza felgyújtása és az állítólagos, ellene irányuló merénylet-kísérlet előkészületeiben a helyi szocialisták is „érintettek lehetnek”.
Az MSZP helyi szervezete természetesen megteszi a szükséges jogi lépéseket, egyértelműbben fogalmazva: Meggyes Tamásnak a bíróságon kell felelnie ezen mondatai miatt.
Úgy gondoljuk, a városvezető minden eddiginél messzebbre ment a vele egyet nem értők elleni verbális támadásban, melynek abszurditása a magyar politikai életben is szinte példa nélkül való.
Felszólítjuk Meggyes Tamást, hogy az esztergomi szocialistáktól mielőbb kérjen bocsánatot, és a jövőben tartózkodjon az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásoktól, melyek minden alapot nélkülöznek, és pusztán politikai ellenfelei lejáratását célozzák.

Nyíri Attila
az MSZP esztergomi frakciójának vezetője, elnökségi tagja

Esztergom, 2010. február 22.

Hozzászólások

"Meggyes Tamásnak a

"Meggyes Tamásnak a bíróságon kell felelnie ezen mondatai miatt."

Nem fog. Eddig egyszer se került ilyenre sor.

"Felszólítjuk Meggyes Tamást, hogy az esztergomi szocialistáktól mielőbb kérjen bocsánatot"

Nem fog. Eddig egyszer se került ilyenre sor.

Villy EsztergomWiki | 2009

De fog. Na mibe fogadunk?

De fog.
Na mibe fogadunk?

Hát maximum egy "naugyéba"

Hát maximum egy "naugyéba" :) Megnézném milyen Meggyes bocsánatkérő arca :)
Villy EsztergomWiki | 2009

Na jó. Bár nekem többet

Na jó.
Bár nekem többet is megér.

egominfo.hu © | webmaster@egominfo.hu | Eddig 856468 látogatója volt honlapunknak.