Best of: az elhíresült Meggyes-ügyek

Búbánatvölgyi tómizéria, vitatott élményfürdő-projekt, és botrányos részletek egy válás történetéből - csak néhány eset, melyekkel összefüggésben sokat hallani Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármesterének nevét. Az említett esetek önmagukban sokaknál már feledésbe is merülhettek, ezért összegyűjtöttük a politikus legnagyobb sajtóvisszhangot kapott ügyeit.

Betiltotta a vitát Meggyes Tamás

"Vita nélkül döntsük el az összes témát" - javasolta az egyik testületi ülésen Esztergom fideszes polgármestere. Ez lényegében az ellenvélemények elhallgattatását jelentette. Meggyes Tamás szerint javaslata nemes célt szolgált: így az ülések nem válnak "az olcsó kampány martalékává". Ezt a jobboldali többségű testület 14 igen, 7 nem és két tartózkodás mellett meg is szavazta.

Javaslata a zárt ülésekre nem vonatkozott, de azokról szó szerinti jegyzőkönyv, illetve videofelvétel nem készül és a televízió sem közvetíti, vagyis az ott történtek a helyi lakosok, választók előtt egyébként is rejtve maradnak. Az egyik nemmel szavazó, Jónás László a történteket a "demokrácia paródiájának" nevezte, és megjegyezte: egy témában egy képviselő eddig is csak egyszer beszélhetett, és egy viszontválaszra volt lehetősége.

Előfordult, hogy Meggyes Tamás kikapcsolta a vele vitatkozó ellenzéki képviselő mikrofonját, amikor pedig magánélete került szóba egy testületi ülésen, azt mondta képviselőtársának, hogy "én ezekre emlékezni fogok az életem hátralevő részében, és remélem lesz még módunk ezt a dolgot úgymond megbeszélnünk".

Élményfürdő - jegyző nélkül
Meggyes Tamás más miatt is magyarázkodni kényszerült: 2004 derekára egyre több gond akadt a szívügyének tekintett fürdőberuházás körül, annak költsége ugyanis néhány év alatt 4 milliárd forintra duplázódott. Egy évvel később le is állt az építkezés, mert felbontották a megállapodást az építő céggel. Külön érdekesség, hogy a városvezetés azt a Lengyel Józsefet bízta meg a beruházás bonyolításával, aki ellen korábban vádat emeltek - egy szegedi fürdőcég kapcsán - csalás és más bűncselekmények miatt. Végül a majd' egymilliárdos vissza nem térítendő Széchenyi-hitelből támogatott Aquaszigetet fél évvel később mégis átadták.

Részben a fürdővel kapcsolatos összetűzések miatt menesztették Csomor Sándor jegyzőt. A hivatalos közlemény szerint "kerékkötőjévé vált a városban a közakarat érvényesülésének". Csomor szerint az volt a baj, hogy "a polgármestert zavarták a jogszabályok". A jegyző feljelentést tett a kivitelező kiválasztása kapcsán általa vélt törvénytelenség miatt, és a rendőrség el is rendelte a nyomozást. Csomort 2006-ban első fokon visszahelyezte állásába a munkaügyi bíróság, ez jogerőssé is vált, Meggyes mégsem hajlandó visszavenni őt, ráadásul elmaradt járandóságait is kamatostul kell megfizetnie Esztergomnak.

Felesége bántalmazással vádolta
Meggyes Tamás nyilvános sajtóháborút folytat azóta különvált feleségével, Kui Rózsával. Egy rendőrségi tanúvallomás szerint "Rózsa a kulcsot, mivel összevesztek, bent hagyta a zárban, és nem akarta beengedni este.(...) Azt mondta, akkor este is bántalmazta a Meggyes, és közben, hogy ne legyen zaj, egy párnát nyomott az arcára. (...) A lakásba a Meggyes úgy jutott be, hogy elment a Tescóba, és ott vett egy feszítővasat, és azzal nyitotta ki az ajtót. (...) Amikor bement, akkor rögtön nekiesett a Rózsának, és bántalmazta."

Az esetről a polgármester azt mondta: viszonyuk valóban megromlott, felesége nem akarta engedni, hogy lássa a gyerekeit, ezért "éjfél körül vásároltam egy feszítővasat, amivel a lehető leghalkabban felfeszítettem lakásunk ajtaját". A jegyzőkönyvek és az orvosi látlelet szerint felesége fejét szoptatás közben a szék fakeretébe ütögette. Haját tenyérnyi darabon kitépte, és zúzódásokat szenvedett az arcán is. A polgármester szerint feleségének előző férje hamis vallomást tett.

A következő eset a szeptemberi iskolakezdéshez kapcsolódik, felesége ugyanis önkormányzati támogatást igényelt, mert állítása szerint Meggyes nem adott pénzt közös gyerekeik nevelésére. Decemberben ráadásul Kui Rózsa azzal vádolta férjét, hogy "túszul ejtette" gyermekeiket, akik napokon keresztül elérhetetlenek voltak.

Az esztergomi polgármester szerint a bántalmazásról szóló állításokkal politikai ellenfelei akarják lejáratni, amit szerinte hangfelvétel is bizonyít. A felvételen, Meggyes szerint Bejó Gábor, a szeretgom.hu munkatársa és Kui Rózsa arról beszélnek, hogy minél nagyobb botrányt akarnak a bántalmazási ügyből, amelybe bevonnák a helyi ellenzéki politikusokat is. A hangfelvétel létét Bejó Gábor is elismerte, de azt mondta, hogy a Meggyes által ismertetett verzió vágott változat.

Felgyújtott lakás és autó, fenyegetések
Autóját 2008 áprilisában a lakása előtt gyújtották fel. A polgármester a megérkező tűzoltóktól tudta meg, hogy Esztergom-Búbánatvölgyben ég egy családi ház is, amelyről később kiderült, hogy szintén az övé. Később elfogták a gyújtogatókat, a rendőrség összesen nyolc embert gyanúsított meg az elkövetéssel. Egyik legfőbb ellensége volt kampányfőnöke, Horváth Mihály lett, őt gyanúsította házának felgyújtásával és az ellene tervezett merénylet kitervelésével is. A viszony azután romlott meg, hogy Horváth Mihály nyíltan kritizálta a város 1.68 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében mélygarázst építettek volna.

Meggyes a mellette tartott szimpátiatüntetésen állította, hogy valakik motorról, géppisztollyal készültek merényletet elkövetni ellene, a gyilkossági kísérlet mögött pedig többek között egykori kampányfőnökét jelölte meg. A rendőrség ugyan megerősítette, hogy nyár óta nyomoz emberölés előkészítésének megalapozott gyanúja miatt, de azt állították, hogy Horváth neve nem merült fel az ügyben.

Meggyes Tamás a Nemzetbiztonsági Hivatallal is konfliktusba került, miután az NBH feljelentette egy állampolgári bejelentés nyomán. Azzal gyanúsították meg a polgármestert, hogy házának felgyújtása után megszerezte esztergomi munkatársainak, gazdasági és politikai riválisainak mobilhívás-listáit, majd kérdőre vonta őket, hogy miért tartják a kapcsolatot Horváthtal. Meggyes ezeket a vádakat is tagadta.

Ház a tó mellett
Esztergom-Búbánatvölgyben lévő tónak a medertisztítási munkálatait sokan Meggyes Tamás személyes érdekeivel is összefüggésbe hozták, miután a polgármester háza is a közelben található. A polgármester álláspontja szerint engedély nélküli tevékenység nincs a területen, csupán a tó rehabilitációja folyik: az iszapot távolítják el a mederből. Az ügyben eljárást is indított az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedély nélküli földmunkák vádjával.

nepszava.hu

egominfo.hu © | webmaster@egominfo.hu | Eddig 1599429 látogatója volt honlapunknak.